2008
Nyár [III. évfolyam, 4. szám – Vegyes szám]
Szerkesztő: Füzi Izabella

 

A 2006-ban alakult és az európai film- és médiatudósok társaságaként működő NECS (European Network for Cinema and Media Studies, http://www.necs-initiative.org/) második konferenciájának helyszíne az idén Budapest volt. Az ELTE filmtanszékének társszervezésében a háromnapos rendezvény (június 19-21.) több mint másfél száz előadót vonultatott fel, ami jó alkalom volt az eszmecserére különösen a hasonló témával foglalkozó kutatók között. Jelen számban válogatást közlünk a konferencia filmelméleti előadásaiból. Mivel a konferencia nyelve angol volt, ez jó alkalom arra is, hogy az Apertúra olvasótáborát angol nyelvű cikkek közlésével szélesítsük. Mindezidáig a folyóirat egyik meghatározó célja, a hazai filmtudományos diskurzus élénkítése, moderálása mellett, a nemzetközi eredmények bemutatása volt. A jövőben szeretnénk lehetőséget biztosítani arra, hogy szerzőink a nemzetközi filmtudomány porondján is megjelenjenek.

 

Tartalom

Melinda Szaloky: The Time-Image Today: A Brief Look at Deleuze, Cinema, and the Digital

Szarvas Szilárd: A Kék Bársony a pszichoanalízis tükrében

Fabienne Liptay: Üres helyek a filmben. A kép és a képzelet összjátékáról

Gelencsér Gábor: Átkötések

Pepita Hesselberth: It’s about Time (Or Is It?) Warhol anno

Marc Vernet: Egymásra fényképezések

Thomas Morsch: Corporeal Discourse and Modernist Shock Aesthetics in Takashi Miike’s Film Audition

László Tarnay: On the Metaphysics of Screen Violence and Beyond

Török Éva: III. Richárd, a Vice-Machiavel lencsevégen

Dennis Göttel: Towards a Deconstruction of the Screen