2011
Tavasz  [VI. évfolyam, 3. szám – Újmédia, digitalizáció]
Szerkesztők: Dragon Zoltán és Gollowitzer Diána

 

Az Apertúra tavaszi száma az újmédiát és a digitalizációt helyezi a középpontba. Úgy gondoljuk ugyanis, hogy korunkban e trendek gyakorolják a leglátványosabb hatást a vizualitásra, vagyis a technikai újítások nem csupán a háttérben működő erők, hanem a mindennapi életünk során is tapasztalhatók, sőt kikerülhetetlenek. A mozi, a televízió és a számítógép mind részei ennek a folyamatnak, melynek során − Lev Manovich szavaival élve − „a szoftver átveszi az uralmat”, és kiterjeszti hatalmát a kultúra termelésére, terjesztésére és fogyasztására is. Éppen ezért a számban megjelenő írások azt a kérdést járják körül, hogy milyen hatással van a digitalizáció (pl. az adatbázis logikája, az interfészek egybeolvadása, módosulása) a hagyományos médiumokra? Az új eszközök okoznak-e új befogadói élményt? Használhatók-e az újmédia eszközei a bölcsészettudományi kutatásokban, és ha igen, hogyan? Milyen keretben vizsgálhatóak az olyan összetett és új jelenségek, mint a számítógépes játékok?

 

Tartalom

Dragon Zoltán: A film a digitalizáció korában – bevezető

 

Újmédia vs. régi médiumok

Sághy Miklós: Az adatbázis-logika és a film (Reflexiók Lev Manovich és Dragon Zoltán írásaira)

Kelemen Zsolt: Arcade Fire 2.0 és az adatbázis-logika

Kiss Gábor Zoltán: Iteráció és dizájn a videojáték elméletében

Gollowitzer Diána: Sorozatorgia. Avagy az újmediális környezet hatása a kortárs amerikai fikciós televízió-sorozatokra

 

Digitalizáció

Jay David Bolter – Richard Grusin: A remedializáció hálózatai

Lev Manovich: A mindennapi (média)élet gyakorlata

Tarnay László: Az eredeti eszméje és az új médiumok. Kiarosztami: Hiteles másolat című filmje alapján

 

Diákmunka

Gerdelics Miklós: Műfajok elemeinek virtuális térképe – Az IMDb alkalmazhatósága a filmelméletben

Sipos Balázs: A 21. századi akciófilm eredete? Történetmesélés és az akció integritása Christopher Nolan Eredet című filmjében