Thomas A. Edison úr nemrég bejött az irodába, az asztalunkra helyezett egy masinát, megtekert egy forgattyút, és a masina érdeklődni kezdett az egészségünk felől, megkérdezte, hogy tetszett nekünk a fonográf, tájékoztatott róla, hogy ő jól van, és végül nyugodalmas jó éjszakát kívánt nekünk. Az elhangzottak nem csak számunkra voltak tökéletesen hallhatóak, hanem a tucatnyi odasereglő számára is, és nem más szerkezet volt felelős értük, mint az alábbiakban magyarázott és illusztrált, egyszerű kis találmány.

1. ábra. A fonográf

A masina működési elvét nemrég részletesen kifejtettük, amikor bejelentettük a felfedezést. Először is ott van a szócső (1. ábra, A), melynek belső nyílásában fém membránlemez található, melynek közepére szintén fémből készült tű van erősítve. B a rézhenger, amelyet csavarmenetes tengely tart. A tengely anyacsavarként szolgáló tengelyágyban forog, így mikor a forgattyúval (C) megtekerik a hengert, az vízszintes mozgást is végez a szócső (A) előtt. Így hát világos, hogy a fém membránlemezre erősített tű spirális menetet fog karcolni a henger felszínébe. Az említett hengerre, a tengelyen lévővel megegyező hajlásszögű, spirális barázda van vágva, és a henger sztaniollal van bevonva. Mikor belebeszélnek a szócsőbe (A), a membránlemez rezegni kezd, minek következtében a tű hozzáér a sztaniol azon pontjaihoz, ahol a spirális barázdák húzódnak. Így hát, mivel ezeken a részeken nincs jelen a henger szilárd anyaga, mélyedések keletkeznek a sztaniolon, és ezek a mélyedések így a pontos leképezései azon hangoknak, amelyek előidézték őket.

Ezen a ponton elmondható, hogy a masina már teljes értékű fonográffá, azaz hangíróvá vált, de még hátra van a rögzítettek visszaadása. Említést kell tenni arról, hogy az általunk nemrég leírt Marey- és Rosapelly-, Scott- vagy Barlow-féle berendezés erre már nem képes. Igaz, az összes említett berendezés rendelkezik saját kaligráfiai (sic!) rendszerrel, és miután bevésték sajátos kanyargós soraikat, azok még mindig megfejtésre szorulnak. Talán a valaha feltalált legjobb ilyesfajta készülék, a bostoni Dr. Clarence J. Blake nevéhez fűződő preparált emberi fül volt, melyet a telefon feltalálójának, Bell professzornak készített. A készülék nemes egyszerűséggel egy megfelelően előkészített kísérleti alany füléből, és a dobhártyához erősített szalmaszálból állt, amely vonalakat húzott egy feketére festett, forgó hengeren. A fül által felfogott hangok vonalai közti különbség tisztán látszódott. Afelől semmi kétség, hogy gyakorlattal és nagyító segítségével az Edison úr által felvett pontokat és vonalakat el lehetne fonetikusan olvasni, de Edison úr megspórolta nekünk eme kellemetlenséget azáltal, hogy maga a masina a szó szoros értelmében felolvassa azokat. A különbség ahhoz hasonlatos, mint ha egy könyvet, elolvasása helyett, behajítanánk egy masinába, melyet elindítunk, és csodák csodájára az író hangján hangzik el a mű.

Az olvasó szerkezet nem más, mint a masina átellenes oldalán, egy másik csőben (D), újabb membránlemez és fémtű, melyet érzékeny rugó illeszt a hengeren lévő sztaniolhoz. A rezgés előidézésének szempontjából teljesen mindegy, hogy a tű mozog a ráspoly felett, vagy fordítva. Jelen helyzetben a ráspoly, vagyis a barázdált sztaniol mozog, és a barázdák mozgása a fémtűt rezgésre készteti. Eme tű rezgésének azonban pontosan ugyanolyannak kell lennie, mint annak a tűnek, amely a barázdákat csinálta, hogy a második membránlemez is úgy rezegjen, mint az első, aminek az eredménye azon hangok szintézise, melyek a rögzítésnél mintegy analizálva lettek.

2. ábra. A fonográf írása: a barázdált sztaniol lenyomata

Annak érdekében, hogy az olvasó számára is szemléltethessük a masina írását, melyet automatikusan fel is olvas, lenyomatot készítettünk a barázdált sztaniol egy darabjáról. A 2. ábrán látható pontok és vonalak hű nyomtatott másai az eredetinek, leszámítva azt, hogy vízszintesek, ahelyett, hogy a felület alá vagy fölé görbülnének. A lenyomat a „Hogy szolgál a kedves egészségük?” és a „Hogy tetszett a fonográf az uraknak?” mondatok részleteiről készült. Felettébb érdekes, hogy a masina a saját nevét roppant tisztán ejti ki. A szemléltető illusztrációnkon látható forgattyú kar nem szerves része a készüléknek. Edison úr aggatta rá, hogy elősegítse a bemutatóját számunkra.

Annak érdekében, hogy a masina pontosan vissza tudja adni az egyes hangokat, nélkülözhetetlen először is eme hangok rezgésekké alakítása, és ezen rezgések pontos tárolása az említett módon, másodszor pedig a lejátszásuknak ugyanannyi idő alatt kell megvalósulnia, mint amennyi a felvételükhöz kellett, mert nyilvánvalóan az idő szerepe nagyban befolyásolja a hangmagasság minőségét és természetét. Adott idő alatt meghatározott rezgésszámú hang egy oktávval magasabb, mint az a hang, amely csak fele akkora rezgésszámú adott idő alatt. Következésképpen, ha a hengert adott sebességgel forgatják hangfelvétel közben, fontos hogy pontosan ugyanolyan sebességgel forgassák lejátszás közben is, különben a hangok teljesen más hangmagasságúak lesznek, mint az eredetiek, magasabbak vagy mélyebbek, attól függően, hogy a hengert gyorsabban vagy lassabban tekerik. A megfelelő eredmény elérése érdekében meg kell találni azt a hengertekerési tempót, a hang vagy beszéd lejátszása közben, amely megegyezik a felvétel tempójával, és ezt valószínűleg leginkább az óraműt meghazudtoló pontossággal lehet elérni. Meg kell érteni, hogy a leírt masina még csak kísérleti stádiumban van, és két külön készüléket ötvöz magában: a fonográfot, azaz rögzítő apparátust, és a felvevő vagy beszélő apparátust, ami olvas. Így tehát a használatban az első masina létrehozna egy lenyomatot, melyet minden esetben a henger forgatási sebességére vonatkozó információval együtt el lehet postázni máshova. A címzett ez után be tudná állítani beszélő apparátusának hengerét, hogy pontosan megfelelő sebességgel forogjon, és ily módon úgy hallaná vissza a hangokat, ahogyan azok elhangzottak. Mérsékelt keretek közötti forgássebességbeli eltérés semmiképpen sem tenné a masina beszédét érthetetlenné, de olyan különös hatással volna, hogy átalakítaná egy gyermek magas hangját egy felnőtt férfi mély hangjává, vagy fordítva.

Nem számít, hogy az illető mennyire ismerője a modern masinériáknak és azok csodás teljesítményeinek, vagy hogy mennyire tiszta az elméjében eme furcsa készülék működési elve, lehetetlen úgy hallgatnia a gép beszédét, hogy ne hinné azt, hogy érzékszervei megcsalják. Hallottunk már más beszélő masinákat. Példának okáért, a Faber-féle berendezés igen termetes dolog, a templomi orgona méreteivel vetekszik. Billentyűk, gumigége és ajkak alkotják, valamint tömérdek mennyiségű ötletes szerkezet, melyek együttesen monoton beszédhangot állítanak elő. Ezzel szemben itt ez a pár fémdarabból álló kis dolog, egy nagyjából 30×30 centiméteres vasalapzaton, ami úgy beszél (még akkor is, ha jelen tökéletlen formájában sok szó nem tisztán kivehető), mintha a szavakat emberi hang mondaná.

Már említettük azt a megdöbbentő lehetőséget, miszerint eme készülék által újra hallhatnánk a halottak hangját. Afelől semmi kétség, hogy a masina képességei teljesen egyenértékűek más, hasonlóan elképesztő eredményekkel. Mikor lehetővé válik, és feltehetően lehetővé fog válni, hogy felerősítik a hangerejét, olyan énekesek hangja, mint Parepa és Titiens, nem fog sírba szállni velük, hanem fennmarad addig, ameddig a fém, melybe zárták őket. A bíróságon a tanú hallani fogja, ahogy a masina szembesíti a vallomásával a keresztkérdezéskor. A végrendelkező belemondja végakaratát és végrendeletét a gépbe, és így a felvétel minden kétséget kizáróan fogja bizonyítani ítélőképességét és épelméjűségét. Mára már lehetséges közönség szeme elé tárni vászonra vetített, embereket ábrázoló térhatású fényképeket, ötletes optikai szerkezetek által. Adjuk ehhez hozzá a hangukat utánzó, beszélő fonográfot, és beláthatjuk, hogy a valós jelenlét illúzióját tovább fokozni már igen nehéz lenne.

Fordította Takács Péter
A fordítást ellenőrizte Füzi Izabella

[Forrás: The Talking Phonograph. Scientific American, 1877. december 22., 384-385.
Phonozoic Text Archive, Document 027 (http://www.phonozoic.net/n0027.htm)]

 

Erre a szövegre így hivatkozhat:

A beszélő fonográf (1877). Ford. Takács Péter. Apertúra, 2012. tavasz. URL:

http://uj.apertura.hu/2012/tavasz/a-beszelo-fonograf-1877/