ap1

 

Az interjú a DETECt. Detecting Transcultural Identity in European Popular Crime Narratives nemzetközi projekt magyar résztvevőivel készült.
http://www.detect-project.eu/

 

Huszár Linda: Bemutatnák röviden a DETECt -projektet és azt, hogy milyen helye van a film noirnak a projekten belül?

Kálai–Keszeg: A DETECt egy 2018-ban indult H2020-as keretben kialakított projekt, amely az európai bűnelbeszélések és az európai identitás összefüggését vizsgálja 1989 után született európai krimitörténetekben, legyenek azok regények, filmek vagy televíziós sorozatok. A kutatási programot a Bolognai Egyetem filmmel és populáris kultúrával foglalkozó szakemberei kezdeményezték, a projektvezető Monica Dall’Asta, akinek pályáját a filmmel való foglalkozás többféle irányzata határozta meg a feminista filmelmélettől a filmes formák transzmediális forgalmazásának és a szerialitásnak a kérdésköréig. A kutatócsoport előzményeként létezett egy európai populáris kultúra kutatásában érdekelt szervezet, a francia kezdeményezésű LPCM (Association internationales des chercheurs en Littératures Populaires et Culture Médiatique), amely francia, spanyol, brit, olasz, magyar, görög, cseh, orosz kutatókat kapcsol össze. Ez a szervezet korábban elnyerte a brit Arts and Humanities Research Council konzorciumi pályázatát digitális eszközök alkalmazása a populáris kultúra és főként a krimi kutatása témájában. Ehhez a maghoz adódott hozzá a kulturális iparágak produkciós hagyományait kutató dán hálózat, mely a skandináv krimi globális sikertörténetét tárta fel. Jelenleg tehát a tizenegy országból tizennyolc konzorciumi tagot egyesítő kutatócsoport három nagy elméleti paradigma mentén dolgozik: a transzmedialitásra érzékeny filmes és médiás szakemberek, a produkciós kutatásokban jártas szintén filmes szakemberek és a médiakultúra franciás elméleteit alkalmazó, inkább irodalom- és médiatudós kollégák. A projekt másik sajátossága, hogy nemcsak akadémiai partnerek vesznek részt a munkában, hanem filmstúdiók, gyártócégek és egy párizsi könyvtár is. A könyvtárat azért is emeljük ki, mert a párizsi székhelyű Bibliothèque des Littératures Policières a világon az egyetlen bűnelbeszélésre szakosodott könyvtár. A projekt ideje alatt egy kiállítást fogunk megvalósítani az európai krimikultúra témájában a könyvtár védnöksége alatt.

A kutatás keretfogalma társadalomtudományi: az identitás és bűnelbeszélés viszonyának vizsgálata a legfontosabb szempont, s így a mobilitások, a társadalmi másság megmutatása, az etnikumok egymás mellett/ellenében élése, a bűn etnicizálása, az európai régiók és az azokra jellemző bűntörténetek adják a kérdésfelvetés gerincét. Ennek megfelelően a kutatás a film noirt mint olyant nem tekinti központi problémának, viszont a vizsgálati korpusz részét képezik az Európában készült 1989 utáni neonoirok. A projekt fókusza szempontjából a mediterrán, a skandináv, a kelet-európai, a francia krimi hagyományai közötti műfaji különbségtétel a fontos, s ennek hatása van az egyes neonoirok formanyelvére is.

ap2

HL: Hogyan látják a noir-kutatás kortárs és európai helyzetét (lásd például Marc Vernet recepciókritikáját), illetve az európai film noir kérdését (van-e ilyen egyáltalán)?

K-K: Mint korábban is hangsúlyoztuk, a projekt szempontjából ez egy érintőleges kérdés. A kutatás nem műfajok és alműfajok szerint építkezik, hanem inkább a krimi nemzeti vagy regionális hagyományait tárja fel, s itt természetesen nagyon fontos szempont a kontamináció, a műfajok hibriditása. A kutatás, mint általában a médiatudományi vizsgálatok, egy hármas logikán alapszik: a produkciót, a recepciót és a reprezentációt vizsgáljuk a bűnelbeszélésekben. Itt nagyon fontos szempont az, hogy éppen a vizsgált időszak hozott egy nagyon látványos korpuszbeli növekedést: a skandináv krimi diadalútja megteremtette a lokálisan nagyon beágyazott bűnelbeszélések divatját, amely egészen kis régiók problémáira irányította a figyelmet. A kortárs krimi tulajdonképpen szociográfia. És ez igaz mind a szöveges, mind pedig a filmes vagy televíziós bűntörténetekre. A film noir műfaji tradíciója azért nagyon fontos, mert a krimi főszereplőjévé tette a várost, annak társadalmiságát, a városi identitás problémaszerkezetét.

Hogy van-e európai noir? Nem egyszerű kérdés akkor, amikor bizonyos kutatók, az említett Vernet vagy Esquenazi, vagy leszűkítik a noir-periódus időszakát (Esquenazinál az 1943 és 1950 közötti időszak), vagy pedig radikálisan áthelyezik a problémát, mint Vernet. A szakirodalom egyébként mintha amellett kardoskodna, hogy van európai vagy nemzetközi noir (ld. Andrew Spicer szerkesztésében a European Film Noir című kötetet [Manchester, Manchester University Press, 1997] vagy Homer B. Pettey és R. Barton Palmer szerkesztésében az International Noir című kötetet [Edinbourgh, Edinbourgh University Press, 2014]), sőt a global noir terminussal is lehet találkozni (ld. az Andrew Spicer-féle Historical Dictionary of Film Noir bevezetését) – de vajon nem lesz-e egyre tágabb és egyre terheltebb egy olyan műfaji megnevezés, amely egyébként sem rendelkezik – és soha nem is rendelkezett – világos kontúrokkal?

ap3

HL: A kortárs európai és azon belül a magyar (írott és filmes) noir-projekciók mennyiben tekinthetők a múlthoz való viszonyulás alakzatainak (pl. szembenézés vs. nosztalgia)?

K-K: A kelet-európai államok nagy közös problémája, hogy a múlt nyilvános feldolgozása nem történt meg. A kriminek lenne/lehetne egy olyan szerepe, hogy elősegítse a múltfeldolgozás társadalmi folyamatát. A francia, a skandináv krimi nagyon szép példáit hozza ennek a gyakorlatnak. Ott van Didier Daeninckx Meurtres pour mémoire (1983) noir-regénye, amely egy magasrangú francia funkcionárius, Maurice Papon felelősségét hangsúlyozza egyfelől a francia zsidók deportálásában, másfelől az algériai háború ellen tüntetők elleni erőszakos fellépésben. A regény fontos szerepet játszott Papon perében, akit az emberiség ellen elkövetett váddal fogtak perbe. A szembenézés ennyire erős példájára Kelet-Európában nem találunk példát.

Viszont, és itt ismét nem noir-példát hozunk, a projekt bukaresti partnere, Caius Dobrescu – román irodalmár, egyben regényíró is – krimisorozata azt a folyamatot dolgozza fel, ahogyan a kommunizmus megtorlásait a nemzetközi civilszervezetek, helyi politikai korrupció, kelet-európai bűnhálózatok átszőtte rendszerben hogyan lehet megérteni és feldolgozni. Az eddig megjelent három kötet azért is messzemenően izgalmas, mert ugyanazt a történetet három különböző szereplő hangján mondja el az egyes könyvekben, s így nagyon erős realizmus-hatást kelt a történet. (A sorozat első, Halál a székelyek földjén című kötetéből a 2019 szeptemberi Tiszatáj közölt részletet Szonda Szabolcs fordításában.) A krimi inkább a szembenézésre és biztosan nem a nosztalgiázásra teremt lehetőséget. A nosztalgikusságra éppen (neo-)noiros példát lehetne hozni, amit e folyóiratszámban megjelenő tanulmányunkban is kifejtünk, hogy Kondor Vilmos szembenéző-típusú hard-boiled krimijét Gárdos Éva filmje hogyan viszi át éppen a film noir klasszikus kódjainak köszönhetően egy nosztalgikus terepre.

HL: A krimi (noir és az európai noir) tekinthető egyfajta identitás(zavar)hordozó műfajnak – milyen mintázatok rajzolódnak ki?

K-K: A projektben ez a probléma természetesen centrális kérdés, hiszen a műfaj kezdetektől fogva a különféle identitás(zavarok) reprezentációját nyújtja. Főleg a hard-boiled változatában mindenekelőtt politikai-társadalmi-gazdasági problémákkal szembesít – ez ugyanúgy igaz a klasszikus amerikai hard-boiledra, mint a kortárs skandináv krimire (de jegyezzük meg, a fentebb a kelet-európai krimikről mondottak fényében, hogy az Aranyéletig nem volt olyan erős magyar szerzői életmű vagy sorozat, amely a kortárs problémákról szólna). Egy ideje nagyon termékeny alműfaj a történelmi krimi, amely tehát a múlt problémáit dolgozza fel. A projekt is kiemelt szerepet juttat a gender, a társadalmi osztály vagy az etnikum kérdésének, miközben a tér, a lokalizáció előhozhat még egy mintázatot, a nemzetek, régiók közötti viszonyt – ebből a szempontból például külön érdekes lehet, ahogyan a nyugati-európai és a kelet-európai krimi egymáshoz viszonyul, több szinten is: a lengyel (Krajewski, Miłoszewski) vagy az orosz (Akunyin, Marinyina vagy Arseneva – bár ő ugyan orosz származású, de franciául ír) krimi relatív sikere; hogyan válik Kelet-Európa részben egzotikussá a nyugati szerzők tolla alatt; hogyan jelenik meg Kelet-Európa a történetek szintjén (szereplők, helyek, történetszálak). Az bizonyos, hogy a régió – bár az HBO kelet-európai sorozatai talán erre is kísérletet tesznek – több ok miatt sem fog tudni olyan branddé válni, mint a skandináv krimi esetében az északi országok. S valahol félúton van a skandináv és a kelet-európai krimi között a mediterrán noir, amelynek az esetében az imaginárius, amelyen alapul, nem annyira széttartó, mint a kelet-európai krimi, és nem annyira homogén (és nem annyira jól brandelhető), mint a skandináv krimi esetében. A mediterrán noirban is fontos a társadalmi kérdésekre adott reflexió, de a szövegek nem annyira sötétek és erőszakosak, mint a skandináv krimik – több olyan regénysorozat is van (Montalban vagy Camilleri), amelyben a mediterrán világ részeként fontos szerepet játszanak például az ételek.

ap4

HL: A projekt keretében nemrégiben, 2019 őszén Dániában került megrendezésre egy konferencia EURONOIR, Producers, distributors and audiences of European crime narratives címmel. Milyen tapasztalatokkal zárult az esemény, illetve hogyan írható le a kortárs filmelmélet és filmgyártás viszonya?

K-K: A projektnek nagyon erős elemzési szempontja a produkciós logika. Emögött ott van az az összefüggés, hogy a filmgyártás és a televíziós sorozatgyártás egyre transzparensebb, illetve a rajongói közeggel való interakció is erőteljes. Lehetetlen a produkciós logikát megkerülni, hiszen a filmek és sorozatok elkészülte annyira beágyazott a kulturális turizmus, a destinációmarketing, az örökségesítés folyamataiba, hogy éppen ezek segítenek megérteni az esztétikai-szemiotikai-reprezentációs összefüggéseket is. Ugyanakkor a tudományos tartalomgyártás terén is próbálkozunk olyan megközelítésekkel, amelyek elmélet és filmgyártás összefüggését gondolják újra: 2018 őszén egy olyan egyetemi szemináriumunk volt a bolognai kollégákkal párhuzamosan Debrecenben, ahol magyar, illetve olasz bűnügyi filmek és sorozatok elemzését videoesszé formájában készítették el a hallgatók. A videoesszé akadémiailag elfogadott publikációs formaként is terjed (Jason Mittell például, a komplex TV fogalmának fogalmának atyja, videoesszéként készíti elő következő könyvét), így ez egy másik reflexió elmélet és gyártás viszonyára. Mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a projekt első nagy professzionalizációs eredménye, hogy a dán akadémia elfogadta a videoesszét elszámolható tudományos eredményterméknek.

A konferencián (https://www.en.cgs.aau.dk/research/conferences/euronoir/) a plenáris előadások úgy oszlottak meg, hogy az akadémiai szférából és a produkciós szférából egyaránt voltak szakemberek. Nagy élmény volt találkozni az Arne Dahl írói álnév alatt alkotó Jan Arnalddal, akinek regényei amellett érvelnek, hogy a nemzetközi bűnözés nemzetközi nyomozócsoportokat, sok kultúrában tájékozott rendőrséget követel meg. Az egyik kerekasztal a dán TV2, a Nordisk Film Production, illetve az HBO Nordic producereit ültette egymás mellé: az ő oldalukról is világosan látszik, hogy a melankolikus skandináv noir hagyományra ráfér egy ráncfelvarrás, amivel az HBO friss, Időbevándorlók című sorozata próbálkozik is. Az akadémiai szférából érkező előadások közül több fókuszált közönségvizsgálatok eredményeire (Annette Hill, Andrea Esser), illetve záróelőadásként a bűnügyi történetek tipológiáját foglalta össze Robert A. Saunders, aki a geopolitika felől vizsgálja a kortárs európai sorozattermést. Azt mindenképpen jól dokumentálta a konferencia, hogy a kortárs sorozatgyártás megváltoztatta Európa kulturális térképét és kiugratta a skandináv kulturális hatást, illetve a brit, a francia, az olasz szintjére emelte azt. Számunkra az is messzemenően tanulságos volt, hogy a televíziós kutatások mennyire komolyan intézményesültek, s mennyire nem kell folyamatosan a filmes vagy művészeti kutatások horizontján mozognia a sorozatok tanulmányozásának. Illetve az aarhusi kollégák egy krimikre alapozó turisztikai webapplikáció fejlesztésével is kísérleteznek: a konferencián ennek segítségével néztünk várost Aarhusban. Ezen a zárófotón az applikációt fejlesztő VisitAarhus helyszínén vagyunk.

ap5

Erre a szövegre így hivatkozhat:

Huszár Linda: Bűnügyek. Az európaiság közös nevezője? Interjú Keszeg Annával és Kálai Sándorral. Apertúra, 2019. nyár. URL:

http://uj.apertura.hu/2019/nyar/huszar-bunugyek-az-europaisag-kozos-nevezoje-interju-keszeg-annaval-es-kalai-sandorral/

DOI: 10.31176/apertura.2019.14.4.5