Kedves Szerzőink és Olvasóink!

Az Apertúra az alábbi témákban várja írásaitokat. Az adott területet meghatározó, mértékadó írásokat szeretnénk publikálni, amit a kéziratok lektorálásával, többkörös szerkesztésével tudunk elősegíteni. Ötletekkel, absztraktokkal keressétek az adott tematikus szám szerkesztőit.

A Virocén formálódó diskurzusai

Önmagában egyetlen vírusból sem lesz járvány; azt emberi gyakorlat okozza. Járvány természeti és társadalmi rendszerek interakciójából lesz.
Boda Zsolt

Frank Snowden járványtörténész szerint a járványok tükröt tartanak az ember elé: nemcsak a saját halandóságunkhoz, az élethez való viszonyunkra világítanak rá, hanem a környezethez, az egymáshoz fűződő és társadalmi viszonyainkat is tesztelik. A koronavírus-járvány súlyos kihívást intézett a jelen generációi elé, mely a mindennapi élet jól bejáratott rutinjainak újraszabására, a hatalomhoz, a technológiához, a természethez, fajunk biológiai létezéséhez fűződő viszonyunk sürgős újraértelmezésére szólít fel. Az Apertúra készülő vírusszámába elsődlegesen olyan szövegeket várunk, amelyek a vírus és a járvány elméleti-filozófiai diskurzusaihoz kapcsolódnak, valamint azok filmes és médiareprezentációihoz.

Néhány témajavaslat:

  • a viralitás és az (auto)immunitás filozófiai fogalmainak analitikája (Jacques Derrida, Roberto Esposito, Niklas Luhmann)
  • biopolitikai (Michel Foucault, Giorgio Agamben, Antonio Negri) és poszthumán perspektívák
  • felügyelet, megfigyelés, „big tech” és „big data”
  • virális terjedés a biológiában, a médiában, a társadalomban, a technológiában (lásd az Apertúra Internetes mémek – (Poszt?)memetika számát)
  • a konnektivitás és a digitális rendszerek felértékelődése, hálózatkutatás (érintkezés nélküli tranzakciók, automatizáció, digitalizáció)
  • közösségimédia-használatok a karanténban: milyen új műfajok jelennek meg, és hogyan mobilizálhatóak a személyes kapcsolattartásban?
  • műfaji keretek a játékfilmben és más műnemekben (járványfilm, dokumentumfilm)
  • a mozgókép-befogadás megváltozott színterei a karanténban (házimozi, streaming)

Kéziratokat a Cikkek beküldése menüpontban leírt terjedelemben és formátumban augusztus végéig várunk.

Divat-médiumok

Az elmúlt évtizedben sokféle platformon esett szó sokféle szempontból a divatipar válságáról. Nem a divat mint művészet ontológiai értelemben vett végéről, hanem a fenntarthatóság univerzális igényei előtt szükségszerűen behódoló és a transzhumán korba átlépő iparág végéről. Ezek a jóslatok a divat médiumtudatosságának, illetve transzmedialitásának kérdését is új megvilágításba helyezték, átalakították azoknak a reprezentációknak a jelentésszerkezetét, melyek a divatjelenséghez kapcsolódnak. Dokumentumfilmek hívták fel a figyelmet az iparág társadalmi felelősségére, mutatták meg a kreatívok kiszolgáltatottságát az iparági működés egyre inkább felgyorsuló ritmusának, filmek és sorozatok készültek tervezőkről, szabókról, stílusszubkultúrákról, divat-influenszerekről, új fogalmak születtek az átalakulások leírására, divat és képzőművészet együttműködésének új formái jelentek meg, átalakult a divatsajtó hierarchiája és intézményi szerkezete, a közösségi médiumok megmutatták a hivalkodó fogyasztás soha véget nem érő uralmát. A lapszám elsősorban a kortárs médiajelenségek és a divat viszonyát illető esettanulmányokat vár a fashion studies, a museum studies és a screen studies területeiről. Nem zárja ki a történeti témákat sem, amennyiben azok kortárs médiareprezentációiból indul ki a vizsgálat. Javasolt témák: divat- és öltözékreprezentációk különböző médiumokban; médiumhasználat és médiumtudatosság a kortárs tervezésben; divat a közösségi média felületein; a divat transzmedialitása; divat és transzhumán.

Javasolt olvasmányok:
Geczy, Adam − Karaminas, Vicki (szerk.): Fashion and art. Berg, 2013.
Geczy, Adam − Karaminas,Vicki (szerk.): Fashion’s Double: Representations of Fashion in Painting, Photography and Film. Bloomsbury Academic, 2015.
Rees-Roberts Nick: Fashion Film: Art and Advertising in the Digital Age. Bloomsbury 2018.

A szám szerkesztője Keszeg Anna (akeszega@gmail.com).

A trauma performanszai

A tematikus lapszám a trauma filmes és színpadi ábrázolásának kérdéseit kutatja, kitérve mind a személyes, mind a közösségi traumák reprezentációs bonyodalmaira. A 90-es években fellendülő traumakutatás (Cathy Caruth, Shoshana Felman) a freudi és lacani pszichoanalízis meglátásait – mind a traumatikus esemény okozta eseti mentális állapotra, mind a szubjektum „alapvetően” traumatikus szerkezetére vonatkozó gondolatokat – a posztstrukturalizmus (Derrida, de Man) reprezentációelméleti téziseivel vetette egybe, a megértés és az esemény elhajlásában, az ismétlési kényszer szülte öntudatlan cselekvés mögötti hiányban a szövegek olvashatatlanságának, a „jelölő önkényes játéka” okozta jelentéseltérülésnek a teóriáját ismerve fel. A sokat idézett adornói gondolat, „Auschwitz után verset írni barbárság”, az ábrázolhatatlanság ábrázolásának művészetelméleti dilemmái nem vesztettek érvényességükből, különös tekintettel az ezredforduló utáni globális történések (terrorizmus, klímaválság, migráció) diszkurzív kihívásaira. A számban közölt tanulmányok az ábrázolhatatlan trauma, a hiány művészeti meg(nem)jelenítésének kísérleteire koncentrálnak az ezredforduló utáni mozgóképi és színházi „performanszok” példaelemzésein keresztül.

A szám szerkesztője Kérchy Vera (kerchyv@gmail.com).

Forgatókönyv különszám

A forgatókönyvről szóló diskurzusokat alapvetően a gyakorlati, alkotói megközelítés jellemzi. Ez különösen igaz a know-how típusú, amerikai kézikönyvek elterjedésétől és burjánzásától fogva, amelyet a kutatási terület konszenzuálisan legkésőbb Syd Field 1979-es könyvének megjelenésétől számít. A forgatókönyvről szóló tudományos diskurzusra a forgatókönyv irodalomként, intermediális textusként vagy olyan artefaktumként való keretezése jellemző, amely a genetikus irodalom- és filmelmélet szellemében, illetve az új filmtörténetírás (New Cinema History) paradigmája nyomán genealógiai, filológiai, történeti-strukturáis kutatásokat tesz lehetővé. Ez a beszédmód a 2000-es években szökött szárba, megkerülhetetlen kutatói például Steven Maras és Steven Price. (A magyar nyelvű szakirodalom eddigi legfontosabb eseménye a tárgyban a Prizma folyóirat 2016-os különszáma volt.) Az eredeti szaktanulmányokkal annak lehetőségét kívánjuk fölmutatni, hogy a hazai forgatókönyvírás kutatása más fénytörésben világíthatja meg a magyar filmtörténet hagyományait. A magyar forgatókönyvekben alternatív filmírói attitűdökre találhatunk, s így az eddig feltételezettnél mélyebb kapcsolatot fedezhetünk föl modern irodalmunk írásmódjai és filmművészetünk között.

A szám szerkesztője Szöllősi Barnabás (szollosib.m@gmail.com)

Posztfeminizmus és filmtudomány

Posztfeminizmus és filmtudomány

Posztfeminizmus és filmtudomány

Van-e értelme manapság a feminista megközelítéseknek? Úgy tűnik, nem csupán egyre megszokottabb, de az újabb filmekben egyre nehezebb is a feminista kritika olyan klasszikus tárgyainak a felmutatása, mint a nők szerepének a háztartásra való korlátozása, önállóságuk vagy a publikus szférában való érvényesülésük akadályozása, az aktív női szexualitás elnyomása és az erényes és engedelmes női viselkedés iránti elvárások dominanciája. Az irodalmi és filmes kurzusokat látogató hallgatók láthatóan a múlt relikviáiként érzékelik az ebbe a körbe tartozó jelenségeket, és bár többnyire érzékenyen és kritikával reagálnak rá, elsősorban régebbi vagy történelmi korokkal foglalkozó kortárs alkotásokban látják ezeket jellemzőnek.

Mennyire általános jelenség ma a nők „elnyomása”? Konszolidálódott-e a feminizmus, haladó „balos” kritikai irányzatból a konzervatív ideológia letéteményesévé válva, amennyiben (csak) azt támadja, amit a hivatalos politikának már sikerült legyőznie? Milyen ideológiai alapállásból ered a mindennapi beszéd részévé váló „femináci” kifejezés? Az angolszász kritikában a „posztfeminizmus” körülötti vita nagyjából ezeket a kérdéseket járja körül részletesen elméleti és kultúrtörténeti szempontból. Az ezredforduló után számtalan kritikus észrevételezte és vette vizsgálat alá azt a szemléleti változást, melynek értelmében a feminizmus, úgy tűnik, elérte a célját, és így „feleslegessé”, sőt egyenesen retrográddá vált, mint Christina Hoff-Sommers hírhedt könyvében emlékezetesen megfogalmazta. A „posztfeminizmus” eredendően ezt a feminizmushoz való „kritikus” viszonyt képviseli, amely elsősorban a populáris médiában nyert teret. A feminista kulturális kritikusokból viszont nem csak ellenállást váltott ki, hanem érdekes és produktív változásokat is indukált, ahogyan ezt Susan Faludi és Angela McRobbie, Feona Attwood vagy Rosalind Gill fontos könyvei jelzik. Ezekből az írásokból erősen úgy tűnik, hogy a posztfeminizmus mint kulturális szemlélet kritikai dekonstruálására és a feminista szemlélet újra-aktualizálására Foucault és a testelméletek talán alkalmasabbak, mint a klasszikus feminista megközelítések, a korábban divatos posztstrukturalista, dekonstrukciós vagy pszichoanalitikus elméletek. De míg az angolszász kritikában ezek az újabb, posztfeminizmusra reagáló elméletek igen jelentős súllyal bírnak, a magyar (film)kritikában, amely még mindig (az amúgy nagyszerű) Doane, Mulvey és Modleski bűvkörében él, alig-alig jelennek meg.

Újra kérdezzük tehát, van-e értelme manapság a feminista megközelítéseknek? Ha igen, milyen megközelítéseknek van értelme, és miért éppen ezeknek? Valóban pozitív irányban változott a nők helyzete az utóbbi időben? És hogyan jelenik ez meg a filmekben?

A szám szerkesztője: Hódosy Annamária (hodosy.annamaria@gmail.com).

Visegrádi animáció

Visegrádi animáció

Visegrádi animáció

A ’90-es évektől megélénkülő animációkutatás kevésbé vizsgált területét jelenti a közép-európai animációs film és annak összehasonlító megközelítése. Az Apertúra tervezett tematikus száma ezt a hiányt igyekszik pótolni. Az immár intézményi háttérrel is rendelkező „Visegrádi animáció” szélesebb értelemben vett fogalma a V4 országain (Csehország, Lengyelország, Szlovákia, Magyarország) kívül magába foglalja a gazdag tradícióval rendelkező észt és horvát animációs filmgyártást is. A tematikus számhoz az alábbi témában várunk publikációkat: a közép-európai animációs film alulreprezentált fejezetei; a magyar animáció helye a visegrádi animációban és az egyetemes filmtörténetben; a nemzeti animációk komparatív megközelítése; feminizmus a kortárs visegrádi animációs filmben; az intézményi struktúrák (stúdiók, fesztiválok, finanszírozás, oktatás, bérmunka) párhuzamai és különbségei a rendszerváltás után; új formák, a digitalitás szerepe és a terjesztés hálózati módjai.

A szám szerkesztője: Gerencsér Péter (gerencser77@gmail.com)