Archív film

Bevezető az Archív film tematikus számhoz

Jelen tematikus szám az archívum, az archiválás és az archív hatás kérdéseiből indul ki. Elsősorban a dokumentumfilmre koncentrálva az volt az irányító kérdésünk, hogyan változik meg a digitális médium hatására a múltbeliség érzékelése, és ez az eltolódás hogyan hozható összefüggésbe az archív felvételek kezelésével.

Foucault, Derrida majd Assmann elméleti munkásságának hatására az archívumok, így a filmarchívumok működésének és szerepének megítélése fontos változásokon ment keresztül. Az archívum a kutatói figyelem középpontjába került a kulturális emlékezet, a kanonizáció, a tudásformák, a kisebbségi önreprezentáció stb. szempontjából. Az archívumokhoz való hozzáférés, a megőrzés (a „mi kerül megőrzésre?” és a „kinek az emlékezete?” kérdései), az osztályozás, címkézés, csoportosítás, újbóli forgalomba hozatal, a médiumváltás (a „remedializálás”) politikailag is jelentős kérdései az archív anyagokon és az archív anyagokkal végzett munka problémájában sűrűsödik össze. Összhangban azzal, amit a jelen számban közölt Dagmar Brunow-tanulmány Ann Rigney és Astrid Erll tanulmányát idézve úgy összegez, mint a „terméktől a folyamatok felé” való elmozdulás, az archívumoknak intézett kérdést az archív anyagok rögzítésére, feldolgozására és újramegjelenítésére vonatkozó gyakorlatok kérdéseként tesszük fel.

Jelen tematikus szám mindazonáltal nem a hagyományos filmarchívumok, valamint a digitális kereskedelmi platformok működésére és funkciójára összpontosít (noha nem teszünk le a szándékunkról, hogy idővel koncentráltan foglalkozzunk ezzel a témával). Ehelyett az „archív filmet” állítja középpontba. Archív filmen (ha létezne ilyen szó, akkor „archívum-filmet” mondanánk) mindenekelőtt kompilációs filmet értünk. Vagyis olyan filmet, amely – mint például Forgács Péter filmjeinek az esetében – családi használatra készült home videók felhasználásából és átdolgozásából vagy – mint például Papp Gábor Zsigmond filmjeinek (Budapest retró, a Balaton retró stb.) az esetében – nyilvánosságnak szánt felvételekből, híradókból, televíziós adásokból, interjúkból került összeállításra. Ezek a filmek, ahogy Efrén Cuevas jelen számban közölt tanulmánya is megfigyeli, maguk is egy-egy korszak vizuális archívumaiként működnek, noha – különösen a home video felvételekből készült dokumentumfilmek esetében – ezek az „archívumok” vagy „archívumfilmek” érdekes kontrasztot képeznek a nyilvános történelem nyomait őrző archívumokkal.

Az „archív film” szintagmával utalunk az olyan jelenségekre is, amikor filmek (döntően játékfilmek, de dokumentumfilmek is) a hitelesítés, a kritikai reflexió, a történeti távolság érzetének megteremtése vagy egyéb céllal régi anyagokat hasznosítanak újra, vagy pedig azt a benyomást keltik, mintha régi felvételeket használnának fel. Jaimie Baron mára klasszikussá vált könyvében, Az archív hatásban (The Archive Effect. Found footage and the audiovisual experience of history. Routledge, 2014) ezt a jelenséget elemzi, és az archívum kérdését textuális viszonyként fogalmazza újra. Az időbeli és az intencionális eltérés nézői érzékelése hozza létre az archív hatást, ami ilyenként textuális effektus. Amit a néző ebben az értelemben archív anyagként érzékel, az értelme szerint nem pusztán annak érzékelését implikálja, hogy egy bizonyos anyag valamilyen archívumból származik, hanem hogy az elmúlthoz tartozik, és valamilyen múltbeliség tapad hozzá: az egyfajta lerakódás, archeológiai réteg a fennállóban. Ugyanennek a kérdésnek egy másik és az említettel ellentétes aspektusa, amikor az archív anyagok fel- és bedolgozása az aktuális közlés anyagába nem a múltbeliség és a történeti távolság hangsúlyozását, hanem éppen ellenkezőleg, annak „felfrissítését”, aktualizálását, az aktuális mediális paradigmákhoz való hozzáigazítását szolgálja. Ilyen például a játékfilmek utólagos színezése vagy dokumentumfilmekben használt archív anyagok színezése (a jelen összeállításban ezt vizsgálja Simor Kamilla tanulmánya).

Legvégül az „archív film” szintagmával arra a jelenségre is utalunk, amikor későbbi tárolási, fogyasztási és használati gyakorlatok korábbi használati gyakorlatok tárgyainak az olvashatóságát módosítják, értelmezési keretfeltételeit megváltoztatják. Itt nem pusztán a remedializáció jelenségére gondolunk, noha kétségtelenül van egy ilyen aspektusa is, hanem egy tágabb, egyszerre mediális és kulturális folyamatra, amelyet ebben az összeállításban Keskeny András tanulmánya példáz. Keskeny tanulmánya azt vizsgálja, hogy Bódy Gábor experimentális videókísérletei, de még inkább az általa (is) gondozott Infermentál videófolyóirat hogyan válik, bizonyos értelemben, kortárs tömegkulturális médiapraxisok előképévé. Ez a sok szempontból izgalmas gondolatkísérlet azt bizonyítja, hogy egy alapvetően magaskulturális gyakorlat és annak termékei egy médiaarcheológiai vizsgálat perspektívájából összekapcsolódhatnak valamilyen más típusú anyaggal, amelytől kulturális helyüket tekintve elvileg idegenek. Itt tehát itemek archívumban elfoglalt helyéről van szó, amelyek „mozgását” nem kizárólag (de)kanonizációs folyamatok, hanem médiapraxisok kondicionálják.

A tematikus blokk négy, általunk jelentősnek ítélt tanulmányból, két fordításból Dagmar Brunow svéd és Efrén Cuevas spanyol kutatók tanulmányaiból, valamint két eredeti, Simor Kamilla és Keskeny András tanulmányaiból tevődik össze. Dagmar Brunow áttekintő tanulmányának eredeti teljesítménye abban áll, hogy az archívum ágenciájának kérdését összekapcsolja a „remedializáció” Bolter és Grusin által forgalomba hozott, nagyhatású fogalmával. Ez az összekapcsolás szükségszerűen együtt jár a „remedializáció” (a tanulmányban összefoglalt) fogalmának kitágulásával: a remedializáció a kulturális emlékezet megképződésének alapvető eljárásává válik. Cuevas home movie-ból készített dokumentumfilmeket vizsgál, abból a szempontból, hogy ezek a filmek miként és miben képezhetik mikrotörténeti vizsgálatok alapját, és az ilyen történeti vizsgálatok miért befolyásolhatják és módosíthatják a makrotörténeti folyamatok és kontextusok megértését. Simor Kamilla fenomenológiai perspektívájú tanulmánya a színezés technikáját vizsgálja egy spanyol dokumentumfilm, az España en dos trincheras. La guerra civil en color (Francesc Ecribano és Luis Carrizo, 2016) című film elemzése révén. A kolorizációs eljárások a tanulmány következtetése szerint egyrészt megváltoztatják a kép érzékelésének paramétereit, és ami még fontosabb, a múltbeliség „térbeliesítését” váltják ki. Keskeny András tanulmányának tárgya az Infermental folyóirat anyagai. A magyar filmtudományi vizsgálatokban és különösen a Bódy Gábor munkásságára irányuló kutatásokban újító szemléletű írás a közösségimédia-platformok „kvázi-nyilvánossága” felől vizsgálja az Infermental videófolyóirat „kvázi-nyilvánosságát”. Ez a párhuzamba állítás teszi majd lehetővé annak detektálását, hogyan vándorol e folyóirat anyagainak kulturális helye.

A lapszám Diákmunka rovatában közöljük Tuzson-Berczeli Tamás Megváltó vadon. Totális elbeszélés Anthony Mann westernjeiben című OTDK-nyertes tanulmányát, amely Jeanine Basinger és Király Jenő elemzői megfigyeléseiből kiindulva azt elemzi, hogy Anthony Mann westernjeinek térreprezentációi hogyan egészítik ki, rétegzik és magyarázzák e filmek elbeszélői folyamatát.

A tematikus számot Török Ervin szerkesztette

Tartalom

Dagmar Brunow: Archiváló beavatkozások

Keskeny András: A mediálisan színre vitt „privát lét”. Az egyéni identitás és az intimitás én- és kultúrtechnikái az 1980-as évek videó-avantgárdjában és a kortárs közösségi médiában

Simor Kamilla: A múlt színei. Megjegyzések a fekete-fehér felvételek színes remedializációjáról

Efrén Cuevas: Léptékváltás: a home movie mint mikrotörténelem a dokumentumfilmben

 Diákmunka

Tuzson-Berczeli Tamás: Megváltó vadon. Totális elbeszélés Anthony Mann westernjeiben