A romák láthatóságáról szóló lapszámban számos történettel fog találkozni az olvasó, amelynek a szereplői maguk a szerzők vagy a figyelmükkel kitüntetett hősök. Kiváló teoretikusok, művészek vagy egyszerű, hétköznapi emberek megjelentek már különféle akadémiai, kulturális színtereken, itt azonban egy új elbeszélésmódban, egy olyan küzdelem terében tűnnek fel, amelyet (bell hooks feminista teoretikus után szabadon) az önmagunk „helyre-hozására” használt nyelv és gondolkodás formált. Fontos tudnunk, hogy a lapszám semmilyen értelemben nem törekedett a romák megismer(tet)ésére, sokkal inkább annak a viszonyrendszernek a megmutatására és elemzésére, amely annak módozatait a tudományos, művészeti és közéletben meghatározza, a legtöbb esetben eltorzítja, hatalmi eszközökkel korlátozza.

Bár a teoretikai eszköztár régebbi és újabb kritikai elméletekből származik, a szövegek írói, szerkesztői és feltehetőleg olvasói között is kevesen vannak olyanok, akik tisztában vannak a szerzők által mozgásba hozott nagy kiterjedésű elméleti háttér összes alapvetésével. Ennek az egyik oka, hogy a romákkal kapcsolatos társadalmi, kulturális sajátosságok kutatása több, egészen eltérő fogalomtárral, módszertannal bíró tudományterülethez tartozik. Bár az Apertúrában közölt írások a képkészítés- és használat köré szerveződnek, számos esetben támaszkodnak a médiakutatástól kezdve, a kortárs művészetelméleteken és emlékezetkutatáson át a film, a vizuális antropológia és más társadalomtudományok elméleteire. Figyelemre méltóak az érintkezések az utalásokban és a szövegek gondolatiságában: mintha a történetek fent említett szereplői által járt utak kereszteznék egymást, fontos találkozásoknak lehetünk tanúi.

Az írások túlnyomó része olyan kortárs művészeti produktumokat, eseményeket elemez, amelyek – meglátásom szerint – szinte egyedülálló módon képesek felülírni az említett tudományterületeken és a társadalmi közbeszédben agyonkoptatott fogalmakat. Elemzésük hozzásegíthet bennünket azoknak az összefüggéseknek a megértéséhez, amelyeket egyelőre csak felismerni vagyunk képesek. Bízom benne, láthatóvá tételükre irányuló közös erőfeszítéseink nem lesznek hiábavalók. Mindenki, aki társadalmilag elkötelezett alkotónak, tudósnak vagy felelős állampolgárnak érzi, nevezi magát, segíthet megtenni a „sokadik-első lépést” (Sostar Kollektíva) a közösnek vélt céljaink felé. Az egyik legfontosabb épp a tévutak és zsákutcák elkerülése lehet.

A tematikus szám vendégszerkesztője: Pócsik Andrea