„Nemcsak fordít az ember, hanem megír egy magyar szöveget, ebben ez a lényeg” – Beszélgetés Varga Mariann szinkrondramaturggal a fordítás nehézségeiről és szépségeiről

Varga Mariann jelenleg Szegeden él, szinkrondramaturg, filmfordító. Gimnazista éveit követően más területen kezdett dolgozni, de a nyelvtanulást ezután sem hagyta abba. Néhány évvel később az idegen nyelv, valamint a filmek iránti szeretetének köszönhetően előbb mellék-, majd főállású filmfordítóvá vált. Azóta is ez a hivatása, 22 éve különböző budapesti szinkronstúdiók munkatársaként dolgozik.

Nyilas Linda: Hogyan került erre a pályára?

Varga Mariann: Az biztos volt egész életemben, hogy vonzódom a nyelvekhez, szeretek olvasni és szeretem a filmeket. Ebből logikusan adódott, hogy valamilyen fordítói, műfordítói pályát választok. Érettségi után két évvel kerültem az Intervideo Film- és Videoforgalmazó Kft.-hez, ami az egyik első videoforgalmazó cég volt Magyarországon. Két évvel később megváltam ettől a munkahelytől, de miután megszereztem a felsőfokú angol nyelvvizsgát, visszakanyarodtam a szakmához. Felkerestem egy régi kollégát, akinek szinkronstúdiója volt azzal, hogy filmfordító szeretnék lenni. Kezembe nyomott egy filmet a hozzá tartozó angol és a már kész magyar forgatókönyvvel, hogy tessék, itt van a kész forgatókönyv, így néz ki, így kell csinálni. Tulajdonképpen sokkal többet nem is tudtam az egészről akkor még… Manapság, úgy tudom, szerveznek már szinkroníró-tanfolyamokat a stúdiók, de húsz évvel ezelőtt még úgy lehetett elsajátítani a szakma fortélyait, hogy bejártam a forgatásokra, figyeltem, hogyan dolgoznak a rendezők, hangmérnökök, színészek, láttam, hogy miért fontos, hogy jó legyen a forgatókönyv. Szakmailag a legtöbbet Tomasevics Zorka szinkronrendezőtől tanultam, Demjén Imrének, Havas Ágnesnek és Csaba Lászlónak pedig azt köszönhetem, hogy jól indultam el a pályán.

A munkafolyamat percei egy szinkronstúdióban

Ny.L.: Jelenleg melyik szinkronstúdiónál dolgozik?

V.M.: Szabadúszóként mindig több stúdiónak fordítok egyszerre. A legtöbb munkát most az SDI Sun Studio Magyarország Kft.-től és az MPM Media Project Management Kft.-től kapom, de alkalmanként más stúdiók is megkeresnek korábbi munkakapcsolatunk vagy ajánlás révén.

Szinkronszínész munka közben

Ny.L.: Milyen nyelvekről fordít magyarra?

V.M.: A forgatókönyv nyelve mindig az angol. A filmé már nem ilyen egyértelmű. Általában persze angol, de sokféle egyéb nyelvvel is találkoztam. Például a dél-amerikai szappanoperák filmanyagát spanyolul vagy portugálul kapom, de találkoztam már kínai nyelvű drámával és misztikus filmmel, holland nyelvű vígjátékkal, vagy éppen koreai tévésorozattal. Ezekben az esetekben hol jobb, hol rosszabb minőségű angol leiratból kell dolgoznom. Az egyik rémálomba illő munkám az volt, amikor egy japán nyelvű filmhez csak egy angol feliratlistát kaptam. Ezt, mivel nem beszélek japánul, borzasztó nehéz volt összeilleszteni a képpel és a hanggal. Ráadásul a kimaradó megszólalásokra is nekem kellett megírnom a magyar szöveget, mivel a feliratlista a szűkös terjedelem miatt egy zanzásított változat. Gyakorlatilag a fantáziámra kellett hagyatkoznom.

Ny.L.: Milyen előképzettséget igényel ez a munka?

V.M.: Tulajdonképpen semmilyet. Én teljesen autodidakta módon lestem el a szakmát a „nagyoktól”. Szerencsés az a kezdő, aki mellett ott van egy gyakorlott szövegíró egy-két film erejéig, és elmondja, hogy hogyan kell egy forgatókönyvet megírni, mik a formai és stilisztikai követelmények, hogyan kell szájra illeszteni, mik azok az instrukciók, amiket bele kell írni a forgatókönyvbe.  Az, hogy utána hogyan csiszolgatja az ember a stílusát, már teljesen egyéni. Jó a stabil idegennyelv-tudás, hiszen nem szabad félrefordítani, fel kell ismerni az esetleges kulturális utalásokat, és az sem szerencsés, ha a szűkös szókincs miatt sok idő megy el szótárazással, de legalább ilyen fontos, hogy az ember kiválóan beszéljen magyarul. Hiszen mi a magyar szöveget tálaljuk fel a nézőnek, azt kell jóízűen fogyasztania. Ehhez viszont elengedhetetlen a gazdag szókincs, a jó kifejezőkészség, az érthető, gördülékeny fogalmazásmód.

Szinkronrendező, hangmérnök munkája a stúdióban

Ny.L.: Milyen filmek fűződnek a nevéhez?

V.M.: Az első sorozataim közül valószínűleg legtöbben a Knight Ridert és a Baywatch-t ismerik. Rengeteg epizódot fordítottam a CSI Helyszínelőkből és a Különleges ügyosztály sorozatokból. Nagy rajongótábora van a Ki vagy, Doki? című sorozatnak, amiből három évadot is a magaménak tudhatok. A fiatalok a korai Naruto sorozattal találkozhattak, manapság pedig a Phineas és Ferb és a Kung-Fu Panda a legismertebbek. Egyedi filmek közül a Trainspotting, Spielbergtől A nap birodalma, A szavak titkos élete, A szerelem fészkei tartoznak a kedvenceim közé.

Baywatch: amerikai kalandfilmsorozat (1989-1999)

Knight Rider: amerikai akciófilm-sorozat (1982-1986)

Ny.L.: Hogy lehet ma valakiből szinkrondramaturg?

V.M.: Én pont akkor csöppentem bele a szakmába, amikor a ’90-es évek elején beindult a videoforgalmazás, és sorra alakultak a szinkronstúdiók, így volt munka. Nem sokkal később elindultak a kereskedelmi televízióadók, és hihetetlen mennyiségű film került a piacra. Persze azóta voltak jobb-rosszabb évek, de alapjában véve nem panaszkodhatom a munka mennyiségét illetően. Egy kezdőnek szerintem ma rendkívül nehéz dolga van, ha be akar kerülni a szakmába.

Ny.L.: Miért?

V.M.: Mert a szinkron körüli sok negatív felhang ellenére még ma is van valamilyen presztízse, vonzereje a szakmának, és nagyon sokan szeretnének ezzel foglalkozni. Az egyik lehetőség az, ha valaki bemegy egy stúdióba és próbamunkát kér. Ez azért nehéz, mert a legtöbb stúdió már „bejáratott” fordítókkal dolgoztat, és nem biztos, hogy van kapacitása újakkal foglalkozni. Ha valaki szerencsés, és van ismerőse, aki már fordít valahol, akkor valamivel könnyebb, de ez sem biztos út. Volt, hogy szóltam egy fordító érdekében, de végül nem hívták vissza.

Ny.L.: Milyen nehézségei vannak a szakmának?

V.M.: Sokat kell dolgozni ahhoz, hogy az ember megéljen belőle. A ’90-es évek közepén-végén volt egy időszak, amikor kifejezetten jól fizettek. Azután hirtelen túl sok lett a stúdió, túl sok a munkát olcsón elvállaló fordító, így a fizetésünk alig emelkedett azóta. Viszont a filmek megváltoztak: egyre nagyobb szerepet kap a cselekmény helyett a beszéd, a szövegek is pörgősebbek, így egyre több a munka, több a forgatókönyvoldal, megnőtt a munkaidő hossza. A fordítót filmpercre fizetik, akár beszélnek a filmben éppen, akár nem. Nem mindegy, hogy szép zenei aláfestéssel a tájat mutatják egy romantikus moziban, vagy ötszemélyes szópárbajt folytatnak egy tévésorozatban. Mindezért ugyanannyit fizetnek, csak az egyikkel lényegesen több a munka, hiszen ez utóbbiban mind az ötöt szájra kell írni, miközben a megszólalások sorrendje is fontos. Ez ötször annyi munka.

Ny.L.: Melyik a fordítás legnehezebb fázisa?

V.M.: Elkezdeni a munkát… De viccen kívül: bizonyos esetekben a szájra írás. Általában maga a fordítás nem nehéz. Hiszen látom az angol mondatot, és már ott is van a fejemben a magyar változat, ami jó esetben, kimondva, időben is passzol az eredetihez. Vannak viszont olyan filmek, amelyeknél meglehetősen körülményes az ajakmozgásra illesztés. Például régi ’50-es, ’60-as évekbeli mozikban borzasztó gyorsan beszélnek, pörög a nyelvük, és arra kellene egy normális magyar mondatot rátenni… Ilyenkor rövidíteni kell a szöveget úgy, hogy azért megmaradjon az értelme is, és a színész nyelvére se kössek csomót. Az is okozhat nehézséget, amikor nagyon tagoltan, lassan, rövid szavakkal mondanak ki egy mondatot, magyarul pedig nem ott jön ki a tagolás. Akkor valamit ki kell találni helyette, ami odapasszol.

Ny.L.: Milyen műfajú filmek szövegeivel van a legtöbb munka?

V.M.: A szöveg mennyisége és az egy jelenetben részt vevő szereplők száma miatt a szappanoperákkal. Ezeket a krimik és helyszínelős filmek követik, hiszen a műfaj sajátossága, hogy viszonylag kevés a cselekmény, viszont rengeteget beszélnek a kihallgatások során. Ez manuálisan nagyon sok munka. Rajzfilmeknél sok fejtörést okoz a „fantáziaszavak” magyarítása, mivel ezeket nem lehet egy az egyben lefordítani. Jól hangzónak, jópofának kell lennie magyarul is, miközben megadja ugyanazt a jelentéstartalmat. Ez nem mindig megy csettintésre. Megemlíthetném még a dokumentumfilmeket, amelyekben valós információk sorjáznak, és mindennek utána kell nézni, hogy az adott szakzsargon pontos legyen. Régen ehhez könyvtárba kellett menni, ma már kéznél van az internet.

CSI: A helyszínelők: amerikai-kanadai krimisorozat (2000-)

Ny.L.: Milyen filmeket fordít legszívesebben? Mi a kedvenc műfaja?

V.M.: Nagyon szeretem a kosztümös, régi filmeket. A kor is közelebb áll hozzám, és úgy érzem, akkor még szántak időt arra, hogy jó filmek készüljenek. Több tekintetben, például történetfelépítés, jellemfejlődés, kidolgozottság, szövegminőség szempontjából is gazdagabbak, izgalmasabbak, mint a mostani, sokszor egy kaptafára készült mozik.

Ny.L.: A felirat, hangalámondás vagy szinkron szövegét készíti szívesebben?

V.M.: A szinkront. A különbség egyébként főleg technikai. A feliratok nehézsége, hogy nem lehetnek akármilyen hosszúak. Meg van adva, hogy maximum két sorban hány karakter szerepelhet, az mennyi ideig lesz látható, és mindent ennek rendelünk alá. Sokszor kell megrövidíteni a szöveget, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb tartalom vesszen el. A hangalámondás sem a szívem csücske, de természetesen, ha érdekes témát kínálnak fel, akkor azt is elvállalom. Volt például narrációs sorozatom a globális környezetvédelemről vagy különféle művészetekről, művészekről. Ilyenkor a sok kapcsolódó kutatás, utánanézés miatt a fordító majdhogynem mini szakértővé képezi magát. Ezt szeretem. De leginkább a szinkront kedvelem. Mintha az állna legközelebb a mindennapi élethez.

Ny.L.:Volt már rá példa, hogy egy film szövege miatt szakemberhez fordult?

V.M.: Rendszeresen konzultáltam az egyik mentős ismerőssel, amikor épp egy ausztrál kórházsorozatot fordítottam. De ez általában nem elvárás, és nem is férne bele a szűkre szabott munkaidőbe.

Ny.L.: Lektorálják az Ön által készített fordításokat?

V.M.: Általában nem. Amit kiadok, azt veszik fel a stúdióban. Dokumentumfilmeknél előfordul olykor, hogy átnézi a szöveget egy szaklektor.

Ny.L.: Mennyi idő alatt készül el egy másfél-két órás film magyar fordítása?

V.M.: Ha nagyon beszédes a film, mint például a tévésorozatok, akkor három-négy percet tudok óránként lefordítani, ez elég lassú tempó. Kiszámolható, hogy egy 45 perces filmet így 10-15 óra alatt lehet lefordítani. Ha kevesebbet beszélnek benne, akkor hat perc is elkészül akár, de átlagosan négy percet fordítok le óránként.

Ny.L.: Hány órát foglalkozik naponta filmfordítással?

V.M.: Tudni kell, hogy ez egy nagyon koncentrált szellemi munka, így hihetetlenül fárasztó. Azt szokták mondani, hogy 25 filmperc lefordítása bőven elég egy napra, és ezzel egyet is értek. Tehát kb. 6 óra lenne ideális naponta, de sajnos ez ma már csak álom. Egy jó nettó fizetéshez, az életszínvonal szinten tartásához legalább 5-600 percet kell fordítanom egy hónapban, ami több, mint napi hat óra, sőt gyakran a hétvégét is igénybe veszi. Ha az egyik hónapban nem jön össze, akkor máskor kell pótolni még több munkával.

Ny.L.: Mennyire nehéz határidőre lefordítani egy-egy filmet?

V.M.: Attól függ, hogy ki mennyire érzékeny a határidőkre. Ha jól be tudja osztani az idejét, akkor nincs gond, de nem lehet „elszállni” azzal a felkiáltással, hogy szabad munkaidő-beosztás van. Ugyanúgy le kell ülni a kitűzött időben, mint bármelyik munkahelyen, és dolgozni egy adott időpontig. Meg kell találni az ideális beosztást, ami persze nem feltétlenül jelent egyenletes munkát. Nálam az a rendszer, hogy minél közelebb van a határidő, annál hatékonyabban dolgozom. Valószínűleg a magasabb feszültségszint hozza ki belőlem a teljesítményt. De van, aki matematikai pontossággal be tudja osztani az idejét, ez személyiségfüggő.

Ny.L.: Dalszöveget is fordít?

V.M.: Általában nem várják el tőlem. Elkészítem a dalok nyersfordítását, és az megy a dalszövegíróhoz. Kisebb dalocskákat persze megírok, de a komolyabbakat profikra bízzák.

Ny.L.: Igényel-e hosszabb utánajárást egy-egy nyelvi vagy kulturális elem lefordítása?

V.M.: Amikor az ember évtizedek óta foglalkozik egy adott kultúrával – főleg az amerikaira gondolok –, már kevés a meglepetés, ráadásul az egyetemen is amerikanisztika szakon végeztem. De a nyelv állandóan változik, és mindig születnek új, számomra is először hallott szavak, szlengek. Ilyenkor egy internetes szótárhoz, az urbandictionary.com-hoz fordulok. Hasznos oldal, csak ajánlani tudom. A kulturális utalások fordítása érdekes dolog: ha tudom, hogy ilyen szerepel a szövegben, és annak van valamilyen magyar vonatkozású megfelelője, akkor azt le lehet fordítani. Ha viszont elhangzik például egy, az Egyesült Államokban népszerű dolog, étel, játék neve, ami itthon egyáltalán nem ismert, akkor nem feltétlenül kell beírni a márkát, mert nem fogjuk tudni, hogy miről van szó. Például a kilencvenes években ki kellett hagynom a „Pampers” szót, mert az égvilágon semmit nem jelentett nekünk. Ma már nem kérdés, hogy marad. Vagy amikor azt mondták, hogy „micro”, simán beírtam, hogy sütő, mert láttam, hogy az ételt teszik bele, és itthon még senki nem hallott róla. Ha annyira ismeretlen dologról van szó, akkor egyszerűen ki kell hagyni, ha lehetséges.

Ny.L.: Használ a fordításhoz segédeszközöket?

V.M.: Internetes szótárakat, főleg a szlengek, rövidítések miatt, de nem túl gyakran. Néha a Google-t is, hogy leellenőrizzem a nem száz százalékos információkat.

Ny.L.: Mit tart a szakma szépségének? Mit szeret benne a legjobban?

V.M.: Az alkotást. Mert nemcsak fordít az ember, hanem megír egy magyar szöveget, ebben ez a lényeg. És az a magyar szöveg az enyém, az én szavaimat, stílusomat hordozza. Előfordul, hogy felismerik, hogy azt én csináltam. Amikor előttem van egy angol mondat, és azt meg kell írni szépen, magyarul. Hogy kapcsolódjon az előzőhöz, és megalapozza a következőt. Hogy összesimuljanak a szavak, gördülékenyek legyenek a párbeszédek. Egy szép, hömpölygő egész legyen a szöveg, aminek van eleje és vége. Egyszóval, hogy hibátlan, kerek legyen. Koherens és szép. Ez igazi alkotómunka.