Műfaj vagy stílus, amerikai vagy nemzetközi, lerágott csont vagy gazdag kutatási terep? A film noir régóta lelkesíti, osztja meg és ösztönzi vitára a filmtudomány képviselőit, s vonzása újabban mintha más tudományterületeket is megkísértene. Az Apertúra. Film-Vizualitás-Elmélet nyári száma a bűnügy narratívái köré szerveződik, különös tekintettel a film noir nagy karriert befutott, a mai napig új és új köteteket inspiráló problémakörére. Célunk egyfelől az eddigi noirrecepció bemutatása, másfelől új megközelítések felvillantása, elősegítve a film noirral kapcsolatos klisék átgondolását olyan határterületek vizsgálatával, mint annak kultúrtörténeti-szociológiai elhelyezkedése vagy a noir nem-amerikaiságának vetületei.

„Az identitás keresése visszatérő témája annak a műfajnak, amelynek saját definíciója mindig is kétséges” – írja Jean Pierre Esquenazi, s ehhez az önismereti vonalhoz sorakoznak fel a tematikus blokk szövegei. Az elidegenedés/ítés egyszerre a klasszikus noir jegye (a modernitás lenyomataként) és hasznos vizsgálati módszer a film noir kapcsán. Míg a francia szerző a modernitás kritikájaként olvassa a noirt, addig Thomas Elsaesser egy, a noiron is túlmutató, filmtörténeti szimptómát lát benne, Jonathan Auerbach pedig az amerikai identitás tükreként tekint rá. Pápai Zsolt a Bonnie és Clyde modernizmusát elemző cikke már egy későbbi filmtörténeti állomáshoz kapcsolódik: a film noir és Hollywood reneszánsza között a francia új hullám és a „menekülő szerelmesek” toposza közvetít.

A bűnügyi műfajok izgalmas határterületeire kalauzol az animációs blokk: Varga Zoltán amerikai, magyar és német animációs filmeket, Benyovszky Krisztián pedig Poe Áruló szív című novellájának adaptációit elemzi. A diákmunkákban Hegedüs Márk Sebestyén egy elhanyagolt horrorműfaj, a giallo újradefiniálására vállalkozik, Lipták Renáta munkája pedig Neil Gaiman Sandman-sorozatát mint modern mítoszt mutatja be.