Posts tagged "báb"
Jeles András élő marionettszínháza

Jeles András élő marionettszínháza

Jeles András szövegeiben és a vele készült interjúkban több helyen is olvashatjuk, hogy azért tartja többre a színházat a filmnél és az irodalomnál, mert az képes az „itt és most” megmutatására. (1) Ezen belül is a baba intenzívebb jelenléttel bír, mint az ember. Ebben Kleistet követi, aki szerint a marionett holt matériájának mozgása több gráciát hordoz, ...
Vászontestek és élő babák. A filmi reprezentáció színházi határmezsgyéjén

Vászontestek és élő babák. A filmi reprezentáció színházi határmezsgyéjén

Megújulás a visszatérésben Meglehetősen elterjedt a film és a színház kapcsolatát tárgyaló diskurzusokban, hogy „a film történetét gyakran a színházi modellektől való elszakadásának történeteként kezelik”.  Az ábrázoló művészetek fejlődése során a – Panofsky kifejezéseivel élve – „mozgékony”, „természetes” film, amelynek „közvetítő közege a fizikai realitás mint olyan”  maga mögött hagyta a „statikus”, „mesterkélt”  színházat, a „frontalitást”, a „teátrális színjátszást”, ...
Megszólal a "megismerhetetlen". Bábok és babák mint a lélek szócsövei

Megszólal a “megismerhetetlen”. Bábok és babák mint a lélek szócsövei

Az álmokat, fantáziaképeket vagy rémlátomásokat megjelenítő filmek kiemelt szerepet biztosítanak a babáknak és báboknak: e két emberi formát öltő élettelen tárgy feltűnően sokszor bukkan fel olyan alkotásokban, melyekben feldolgozhatatlannak tűnő érzelmeket, tudattalan vágyakat és szorongásokat artikuláló lelki mechanizmusok szerepelnek. Tanulmányomban elsősorban a Sigmund Freud nevéhez kötődő közismert topográfiai modell és strukturális elmélet terminusaira támaszkodom. A ...
Testjáték, játéktest. A testről való gondolkodás A John Malkovich menet című filmben

Testjáték, játéktest. A testről való gondolkodás A John Malkovich menet című filmben

Elbábozni az életet Spike Jonze A John Malkovich menet című filmjének nyitójelenetében Craig Schwartz, a munkanélküli bábművész otthoni, saját „szórakoztatására” előadott bábjátékát látjuk. Már első látásra felkelti a figyelmünket, hogy nem közönséges bábról van szó, hanem Craig báb-alteregójáról, aki még külső jegyeit tekintve is az „eredetire” hajaz. (Egy későbbi jelenetben ugyanezt a performanszot ismétli meg ...
Egy ironikus-allegorikus színházolvasat: Zsótér sánta marionettjei

Egy ironikus-allegorikus színházolvasat: Zsótér sánta marionettjei

Kleist ironikus marionettszínháza De Man olvasata Kleist A marionettszínházról című esszéjéről (Az esztétikai formalizálás: Kleist Über das Marionettentheaterje) abból indul ki, hogy az esszében az olyan testi cselekvések, színházi jellegű szituációk, mint a tekintetváltás, a vívás és a tánc, különböző szövegműködések allegóriáinak tekinthetők. De Man elmélete a kognitív/megismerő illetve performatív dimenziók egymást kizárva összefonódó működésén ...