Posts tagged "filmelmélet"

Molnár Péter: Két kortárs amerikai fantázia

„Az emberi rasszok kevercseihez kell őket hasonlítanunk, akik nagyjából, és egészében a fehérekre hasonlítanak, de színesbőrű gyökereikből adódóan némely feltűnő tulajdonságuk folyvást elárulja őket, és ezért kívül kell maradniok a társadalmon, és nem élvezhetik a fehérek előjogait. Ilyenfélék a normális és neurotikus ember fantáziaképződményei, melyeket mint az álom- és tünetképződés első lépcsőfokaiként ismertünk meg…” – ...
A film rossz tárgy. Interjú Francesco Casettivel

A film rossz tárgy. Interjú Francesco Casettivel

Francesco Casetti a 70-es évekbeli szemiotikai filmelmélet ifjú lázadója, aki mentorának tudhatta Umberto Ecót és Christian Metz-et. Az olasz filmtudomány jelentős alakja, a tudományterületet történetileg áttekintő Filmelméletek 1945-1990 ma is sokszor hivatkozott műve.
Hibrid és összetett tudományterület. Interjú Vinzenz Hedigerrel

Hibrid és összetett tudományterület.
Interjú Vinzenz Hedigerrel

A kutatással, kritikával, filmek megóvásával és kiállításával foglalkozó, svájci születésű Vinzenz Hediger jelenleg a Frankfurt am Main-i Goethe Universität filmtudományi professzora. A Zürichben megvédett doktori munkája a filmelőzetesek történetére koncentrált, könyv formájában 2001-ben jelent meg, Verführung zum Film. Der amerikanische Kinotrailer seit 1912 címen.
A filmoktatás és az internet

A filmoktatás és az internet

Az esszé a filmoktatás lehetőségeit tárgyalja az internet korában. Az online elérhető források következtében átalakuló pedagógiai módszerekre mutat be több alternatívát, amelyekkel a tanárok segíthetnek a hallgatóknak a megfelelő források felkutatásában, a megfelelő munkamódszer kialakításában. Bemutatja a különböző online elérhető adatbázisok előnyeit és hátrányait, az oktatáshoz hasznosnak bizonyuló szoftvereket és a különböző közösségi oldalak létrehozására ...
E-utópiák. Kritikai pedagógia, kultúrakutatás és netgeneráció

E-utópiák. Kritikai pedagógia, kultúrakutatás és netgeneráció

Röpirat a magyar filmoktatás ügyében, Gyakorlatalapú filmoktatást! – merültek fel bennem a címlehetőségek, melyeket sorban elvetettem. Nem magamat akartam egy sorba állítani a tiszavirág életű, ám máig érvényes gondolatok szerzőjével, Szőts Istvánnal, csak azt akartam érzékeltetni, olyan történelmi korszak jutott nekünk is sajátul, amelyben a változásnak, a cselekvésnek óriási súlya van.
Hang, episztemológia, film

Hang, episztemológia, film

A film teoretikusai az utóbbi időben talán túl elhamarkodottan jelentették ki, hogy a film hangja egyenlő partnere a képnek, mint valami nagy demokráciában.  Nem kell visszatérni ahhoz a vitatható érvhez, hogy „a film vizuális médium”, annak érdekében, hogy kérdéseket tegyünk fel a filmi hang helyzetéről.  Úgy gondolom, fontos az intuitív hangérzékelésünk közelebbi vizsgálatával kezdeni. A fenomenológia talán ...
Szküllák, Karübdiszek

Szküllák, Karübdiszek

Kezdjük azzal, hogy félretesszük a tényeket. Jean-Jacques Rousseau Kovács András Bálint tanulmánya, az Ez csak egy szivar célkitűzését tekintve metakritikai tanulmány. A „metakritikai” „meta” előtagja itt azt jelenti: az elemzés magára a filmelméleti diskurzusra – mint a jelentéstulajdonítás gyakorlatára – irányul; a tanulmány a filmelmélet két markáns paradigmájának, a pszichoanalitikus és a kognitív filmelmélet elemzéseit elemzi, vagyis ...
Tudományfilozófia és kognitivizmus

Tudományfilozófia és kognitivizmus

Bevezetés Nem könnyű opponálni egy olyan szöveget, amelynek számos állításával egyetért az opponens. Igaz, a szóban forgó állítások nagy része Kovács András Bálint professzor úrnak a pszichoanalízissel, pontosabban annak a filmelméleti alkalmazhatóságával szembeni érveit jelenítik meg, s ezekhez a kognitivizmus felőli hozzászólóként csak néhány kisebb kiegészítésem akad. Relevánsabb számomra, hogy Kovács András Bálint filmes kognitivizmussal kapcsolatos ...
„Ez nem mindig csak egy szivar” Széljegyzetek Kovács András Bálint „Ez csak egy szivar" című tanulmányához

„Ez nem mindig csak egy szivar”
Széljegyzetek Kovács András Bálint „Ez csak egy szivar” című tanulmányához

Nehéz úgy hozzászólni egy kitűnően felépített és logikusan érvelt dolgozathoz, ha az ember az abban foglaltak nagy részével mélységesen egyetért, vagy ha nem is egészen ért egyet, be tudja látni érvényét az adott kontextusban. Kovács András Bálint ügyesen méricskél: feltárja, hol hibázik a pszichoanalízis és a film kapcsolata, rámutat a gyengébb vagy már kieső láncszemekre, ...
„Ez csak egy szivar” A pszichoanalitikus módszer alkalmazásáról a filmelméletben

„Ez csak egy szivar”
A pszichoanalitikus módszer alkalmazásáról a filmelméletben

A kétségbevont hitelességű anekdota szerint Freud egyik egyetemi előadásán éppen a fallikus szimbólumokról beszélt, miközben szórakozottan előhúzott egy szivart, és rágyújtott. Mikor a közönség ezen kuncogni kezdett, Freud állítólag így reagált: „Uraim, ne feledjék, egy szivar néha csak egy szivar”. Akár megtörtént ez az eset, akár nem, mind Freud, mind későbbi pszichoanalitikusok gyakran hangsúlyozzák, hogy ...
Merre tovább? A pszichoanalitikus filmelmélet útjai a huszonegyedik században

Merre tovább? A pszichoanalitikus filmelmélet útjai a huszonegyedik században

Vázlat a „A Vászon és a Dívány találkozása – szabad asszociációk filmművészet és pszichoanalízis határvidékén” című konferencia elé Furcsa, de a „merre tovább?” kérdésre a Jacques Lacan után adható válasz – ami persze a pszichoanalízis logikájának legadekvátabb megfogalmazása is egyben – csak az lehet, hogy „vissza, hogy előre mehessünk”. Lacan sokszor hangoztatta, hogy bárki lehet ...
Balázs Béla korai filmelmélete

Balázs Béla korai filmelmélete

[A szöveg a Béla Balázs: Early Film Theory. Visible Man and The Spirit of Film (Ford. Rodney Livingstone. Szerk. Erica Carter. Oxford – New York, Berghahn, 2009) című könyv bevezető tanulmányának módosított változata. A kiadás a Kraszna-Krausz Alapítvány, a Screen, a UK Arts and Humanities Research Council és a Warwick Egyetem támogatásával jött létre. A ...
Balázs Béláról írni

Balázs Béláról írni

[Mihály Emőke: „Mint nyugtalanító titkos gondolatok élnek…” – Balázs Béla elméleti írásainak egy mai megszólítása. Koinónia, Kolozsvár, 2008.] Balázs Béla Mihály Emőke könyve „Mint nyugtalanító titkos gondolatok élnek…” – Balázs Béla elméleti írásainak egy mai megszólítása címmel 2008-ban jelent meg a Koinónia Kiadónál. A szerző fontos és nehéz feladatot vállalt magára a Balázs Béla elméleti ...
Jubileumi levél egy akadémikushoz

Jubileumi levél egy akadémikushoz

Balázs Béla Kedves barátom, bocsáss meg, hogy megzavarom kultúrhistóriai tanulmányaidat, de egy világtörténelmi nagy esemény évfordulójára akarlak figyelmeztetni. Sajnos, szükség van rá, holott nagy történelmi tudásodat senki sem vonja kétségbe. De te a szóban forgó korszakalkotó eseményt akkor sem vetted észre, amikor megtörtént, éppen ötven évvel ezelőtt, és esemény voltát sem vetted tudomásul azóta sem, ...
Hogyan született meg a filmművészet

Hogyan született meg a filmművészet

  Balázs Béla Az ősszel ünnepelték a film 50 éves születésnapját, már ahol volt elég kulturális érdeklődés és ünneplő kedv az emberekben. De máshol se csaptak nagy zajt vele. A még üszkös világégés füstje eltakarta ennek a jubileumnak páratlan jelentőségét. Páratlannak mondhatjuk joggal, mert a film az egyetlen művészet, melynek születésnapját ünnepelhetjük, mert tudjuk, valamennyi ...