Posts tagged "filmtörténet"
„Filmet írni”: Karinthy és Molnár Ferenc kinemaszkeccsei

„Filmet írni”: Karinthy és Molnár Ferenc kinemaszkeccsei

A tanulmány első része egy olyan filmtörténeti kontextust vázol, melyben a 1910-es évek eleji kinemaszkeccsek, ezen belül Molnár és Karinthy korai szkeccsei, mint a legkorábbi fennmaradt magyar forgatókönyvek elemezhetővé válnak. A második része azt vizsgálja, hogy a szkeccs mint írás hogyan valósítja meg film és színház munkamegosztását.
A nem-tiszta művészfilm

A nem-tiszta művészfilm

Már több mint ötven éve a művészfilm jelenti a Hollywood keretein kívül elgondolható filmművészet rugalmas modelljét, mely hibriditása ellenére meglepően állandó kategóriaként él a kortárs filmkultúrában. A szerzők a művészfilm hibrid identitása mentén igyekeznek körbejárni a filmtudomány aktuális kérdéseit.
Műfajok a magyar filmtörténetben

Műfajok a magyar filmtörténetben

A tanulmány – előzetes statisztikai elemzéseken keresztül – a magyar filmtörténet műfajtörténeti elemzésére vállalkozik. Az írás a különböző műfaji kategóriák közötti megkülönböztetés módszertanára reflektál, és több szempontból kialakított statisztikákat mutat be a műfajok eloszlását illetően a magyar film elmúlt 80 évéből.
Az érzékletek tömeggyártása: a klasszikus film mint vernakuláris modernizmus

Az érzékletek tömeggyártása: a klasszikus film mint vernakuláris modernizmus

Vizsgálódásomat két, egymással összefüggő kérdéskör inspirálta: az egyik arra vonatkozik, hogy a filmtudomány mivel tud hozzájárulni a modernizmus és a modernitás megértéséhez, a másik arra, hogy a modernista esztétika nézőpontja megvilágíthatja-e és újraértelmezheti-e a film elméletét és történetét.
Produktív represszió. A cenzúra mint a filmtörténet felszabadított tárgya

Produktív represszió. A cenzúra mint a filmtörténet felszabadított tárgya

A cenzúra fogalmával kapcsolatos megközelítések, fogalmak, amelyek a nemzetközi filmtörténeti kutatások homlokterébe kerültek (és máig meg tudták tartani relevanciájukat) mindenképpen fontos kiindulópontot jelenthetnek a magyar film ellenőrzésének, formálásának, szabályozásának mechanizmusait vizsgálva.
E-utópiák. Kritikai pedagógia, kultúrakutatás és netgeneráció

E-utópiák. Kritikai pedagógia, kultúrakutatás és netgeneráció

Röpirat a magyar filmoktatás ügyében, Gyakorlatalapú filmoktatást! – merültek fel bennem a címlehetőségek, melyeket sorban elvetettem. Nem magamat akartam egy sorba állítani a tiszavirág életű, ám máig érvényes gondolatok szerzőjével, Szőts Istvánnal, csak azt akartam érzékeltetni, olyan történelmi korszak jutott nekünk is sajátul, amelyben a változásnak, a cselekvésnek óriási súlya van.
Tekercsváltás? Magyar dokumentumfilm a rendszerváltás korában

Tekercsváltás?
Magyar dokumentumfilm a rendszerváltás korában

Bevezető Dolgozatomban a magyar dokumentumfilm 1985-86 és 1996 közé eső időszakát vizsgálom, szem előtt tartva a rendszerváltás során lezajlott sorozatos változások összefüggéseit. Ezeket a változásokat három aspektusból tekintem át: (1.) a magyar dokumentumfilm közegét meghatározó változások, köztük a filmgyártás és -forgalmazás szerkezeti átalakulását, a dokumentumfilmekre vonatkozó nézettség és a befogadói érdeklődés változásának kérdéskörét, (2.) a ...
Egy évszázad a „csiklándó önhaszon” nyomában

Egy évszázad a „csiklándó önhaszon” nyomában

Kenneth S. Rothwell: A History of Shakespeare on Screen: A Century of Film and Television(Cambridge University Press, 1999) A Shakespeare-adaptációk szakirodalma az utóbbi évtizedben örvendetesen megszaporodott, egyfelől a bő évszázada gyarapodó vizsgálati anyag egyre bőségesebb kutatási lehetőségeket kínál, másfelől pedig a Shakespeare-kutatásban teret nyert az előadás-kritika, azon belül is a filmfeldolgozások vizsgálata. Ennek oka nem csupán ...
Cenzúra, propaganda és játékfilmek a spanyol diktatúrában

Cenzúra, propaganda és játékfilmek a spanyol diktatúrában

A tanulmány a spanyol Franco-rendszer (1939-1975) filmpolitikáját mutatja be, elsősorban a fennálló ideológia, a propaganda és a cenzúra szempontjából.
A film mint politikai propaganda a spanyol polgárháború idején:  Spanyolország 1936 (España 1936)

A film mint politikai propaganda a spanyol polgárháború idején:
Spanyolország 1936 (España 1936)

A Spanyolország 1936 (España 1936) című dokumentumfilm kiemelkedő filmes értékei okán vonult be a történelembe, valamint annak a kérdésnek köszönhetően, hogy Luis Buñuel, az egyik leghíresebb spanyol filmkészítő milyen mértékben vett részt a dokumentumfilm elkészítésében.
Keletről Nyugatnak (is)

Keletről Nyugatnak (is)

Recenzió: A Companion to Eastern European Cinemas
Miért választották az emberek a kommunizmust? Miért olyan lehangolóak a filmjeitek? Miért nem közvetítitek általuk jobban a demokratikus értékeket? Pontosan hol is helyezkedik el az országod?
Hogyan született meg a filmművészet

Hogyan született meg a filmművészet

  Balázs Béla Az ősszel ünnepelték a film 50 éves születésnapját, már ahol volt elég kulturális érdeklődés és ünneplő kedv az emberekben. De máshol se csaptak nagy zajt vele. A még üszkös világégés füstje eltakarta ennek a jubileumnak páratlan jelentőségét. Páratlannak mondhatjuk joggal, mert a film az egyetlen művészet, melynek születésnapját ünnepelhetjük, mert tudjuk, valamennyi ...
A film noir német eredete? A filmtörténet és az ő imagináriusa

A film noir német eredete? A filmtörténet és az ő imagináriusa

A filmtörténet egyik közhelye, hogy a német expresszionista film, a Hollywoodba emigrált német rendezők és az amerikai film noir összefüggnek egymással. Egyszerű történészi feladatnak tűnhet újra felidézni, megvizsgálni és megmagyarázni ezt a kapcsolatot.
Az újdonság a világba lép: a mozi születése és az ember eredete

Az újdonság a világba lép: a mozi születése és az ember eredete

A XX. század első évtizedeinek filmről szóló írásait vizsgálva szembetűnik, hogy a mozi első teoretikusai mennyire fontosnak tartják annak újdonság voltát. Rudolf Arnheim filmesztéta és filmteoretikus a következőket írta 1931-ben: A történelemben először egy új művészeti forma van kibontakozóban, és mondhatjuk, hogy ott álltunk bölcsőjénél. Az összes többi művészet olyan régi, mint maga az emberiség; ...