jubileum-10-apertura-fejlec (1)

Kedves Szerzőnk és Olvasónk!

Az Apertúra folyóirat idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját. A tíz év negyven számot és – belegondolni is sok − több mint 400 írást és több mint 200 szerzőt gyűjtött össze egy felületen. Örömmel számolhatunk be arról is, hogy az Apertúrában megjelent cikkek tudományos jelenléte idézettség, egyetemi kurzusok kötelező és ajánlott irodalmában való listázása szempontjából nem csak számunkra, de szerzőink számára is valódi siker. Bár jubileumról van szó, nem csak a számok a fontosak, sokkal inkább az a közösség, azok a szerzők és olvasók, akiknek köszönhetően, és akikért az Apertúra létrejött és működik. Az Apertúra tizedik évfordulója alkalmából ezt a közösséget szeretnénk ünnepelni a 2015. december 4-én délutánra tervezett jubileumi eseményekkel.

A rendezvény keretében levetítjük Nemes Jeles László díjnyertes filmjét, a Saul fiát (kópiáról). A vetítés után a filmről előadást tartanak: Gelencsér Gábor (ELTE BTK), Kiss Erika (Princeton University) és Rajk László (SZFE, a film látványtervezője). A részletes program az alábbi plakáton olvasható:
jubileumi-plakat-apertura-10

Minden eddigi és lehetséges szerzőnket szeretettel látjuk ezen az eseményen.

Részvételi szándékát kérjük, hogy minél hamarabb, de legkésőbb 2015. november 19-ig jelezze, pontosítva azt is, hogy részt fog-e venni az esti fogadáson, és igényel-e szállást a december 4-i éjszakára (a nem szegedi szerzők esetében).

Szeretettel várjuk a rendezvényen, és várjuk visszajelzését az alábbi űrlapon!

A szerkesztőség nevében baráti üdvözlettel,

Füzi Izabella

Jelentkezés az Apertúra jubileumi rendezvényére