Az Apertúra jelen tematikus száma a film történeti vizsgálatának lehetséges kortárs keretezéseire tesz javaslatot. A folyóirat nem titkolt célja, hogy a magyar kutatás számára hangsúlyos impulzusokat adjon olyan kiemelt jelentőségű tárgyterületeken, mint a vizuális kultúra és film oktatása, a filmtörténet, a nézőség elmélete, vagy éppen az archívum kérdése. Jelen szám a film történetiségének kérdésével foglalkozik, és remélhetőleg egyben a 2018 szeptemberében Szegeden megrendezendő konferenciához kínál fogódzókat, továbbgondolásra érdemes felvetéseket. A szám átfogó kérdése az, hogyan lehet a huszonegyedik század első évtizedeiből visszatekintve azokat az intézménytörténeti, technikatörténeti, esztétikai és befogadástörténeti, gyártási és terjesztési, műfaji és társadalomtörténeti alakulásokat elgondolni, amelyek a mozgókép, a mozi, a film, a videó és még sok más néven megnevezett kulturális képződmény státuszát, presztízsét, relatív folytonosságát és általános társadalmi beágyazottságát megteremtették. (Nyilván az is kérdés, hogy a relatív folytonosságra, a „film transzcendentális egységére”, vagy inkább a törésekre, a sokszor szinte láthatatlanul maradó változásokra és eltolódásokra helyezzük-e a hangsúlyt.)
A tematikus válogatás több szempontból végzi el a filmtörténet keretezését. Az első szöveg, amely D. N. Rodowick 2007-es, The Virtual Life of Film című nagyhatású kötetéből kínál bő válogatást, a kép ontológiájának módosulása szempontjából vizsgálja a digitális átállás kiváltotta változásokat – milyen következményei vannak annak, hogy a „film” „digitális fájllá” válik. Imre Anikó tanulmánya egészen más aspektusból vet fel nagyon tanulságos kérdéseket film és televízió kapcsolatát illetően. A 80-as években megjelenő „minőségi televízió” szempontjából vizsgálja a televíziós játékfilm kezdődő feloldódását a mozifilmben. Ellentétben Rodowick képontológai megközelítésével e tanulmány hangsúlyosan ideológiakritikai és regionális szempontból veszi szemügyre a „minőségi televízió” megjelenése által kiváltott változásokat. Rosalind Galt és Karl Schoonover tanulmánya az általuk szerkesztett Global Art Cinema. New Theories and Histories című 2010-es kötet nyitótanulmánya; a tanulmány arra tesz kísérletet, hogy felfejtse a „művészfilm” mint reakciós és avítt kategória iránt tanúsított viszonylagos érdektelenség okait, és hogy újrakeretezze az ezzel a képződménnyel való foglalkozás irányait, azáltal, hogy vitatja, hogy a „művészfilm” tisztán esztétikai kategória lenne. Különösen érdekes felvetés ez, főleg ha a filmtörténet tanulmányozásának magyar perspektíváira vonatkoztatjuk. Kovács András Bálint tanulmánya, a Műfajok a magyar filmtörténetben szintén egy nagyobb, az ELTÉ-n futó filmtörténeti projekt része, ennek a projektnek az elméleti-módszertani megalapozó tanulmánya. A tanulmány a műfajok, műfaji vonások statisztikai eloszlását vizsgálja a magyar filmtörténetben. A kiinduló kérdése az, hogy az ebből levont következtetések miként igazíthatják ki az érvényben levő magyar filmtörténeti periodizációt.
Az összeállítás második tömbje egy szintén rendkívül nagy hatású tanulmánnyal, Miriam Bratu Hansen Az érzékletek tömeggyártása című írásával indul. Hansen a „klasszikus hollywoodi film” korábban bevezetett fogalmát a művészettörténetből kölcsönzött neoklasszicista fogalomnak tekinti, mely a harmónia, az egyensúly, az arányosság stiláris normáit helyezi előtérbe, és e történeti normákat történelem fölött állóként kezeli. Ezzel ellentétben Hansen a korai és a klasszikus filmet mint a modernitás megtapasztalásának médiumát mutatja be; ezt nevezi „vernakuláris” modernizmusnak. Füzi Izabella tanulmánya, a Néző és közönség nagyívű vállalkozás, hogy a nézőség formáinak történeti változatait, vagyis a mozgókép közönségének változó paradigmáit modellálja. A tanulmány középponti állítása az, hogy történetileg három domináns formáját különíthetjük el annak, ahogy a néző a mozgóképhez, a mozihoz és a filmhez viszonyul: a nézőségnek ezen formái és gyakorlatai (performatív, fikciós, interaktív) komplex módon kapcsolódnak a mozgókép technikai és a bemutatás, felhasználás intézményi feltételeihez. Kránicz Bence tanulmánya, A korai magyar filmkritika kutatásának problémái, többek között a filmkritika intézménye és a film kulturális pozíciója közötti viszonyt vizsgálja; a tanulmány a korai filmkritika tanulmányozásához egyben igen jelentős forráskutatást végez el.
A diákmunka rovatban Mravik Patrik tanulmányát közöljük, amelyben a szerző a cenzúra fogalmának „tiltásként”, „korlátozásként” való értésmódját vizsgálja felül, és a cenzúra fogalmának foucault-i ihletettségű újrakeretezését magyar filmtörténeti összefüggésekre vonatkoztatja. Legvégül Sághy Miklós recenzióját közöljük Imre Anikó TV Socialism című 2016-os könyvéről.
A tematikus számot Török Ervin és Füzi Izabella szerkesztette.
