A digitális technológiák (az újmédia), utóbb az internet elterjedése, a laikus részvétel megnövekedett szerepe, ezzel párhuzamosan pedig a mobilkommunikáció és az okostelefonok szinte évek alatt megváltoztatták a korábbi kulturális szokásrendszereket, kommunikációs és észlelési módokat, melyek új társadalmi-politikai kihívásokhoz is vezettek. A mozgókép-kultúra vonatkozásában ezt a változást jelzi a konvergens televíziózás, a YouTube-kultúra (azon belül a vlogoszféra) felemelkedése, az Arab Tavasz, az azonnali online láthatóságot lehetővé tevő mobilvideózás és élő közvetítés, a hálózati videojáték, továbbá a fájlcserélés és a szerzői jogok, a populizmus és a posztigazság viszonya. Dacára annak, hogy a vizuális kultúra területén számos összefoglaló munka, tanulmánykötet és szakcikk született, ennek az átalakulásnak számos aspektusa a tudományos diskurzusokban még mindig alulreprezentált. Az újmédia és a vizuális kultúra, szűkebben pedig a web 2.0 (a laikus tartalomkészítés) és a mozgókép vonatkozásában az Apertúra folyóiratnak A mozgókép helye az újmédiában című jelen száma ezt a hiányt igyekszik valamelyest enyhíteni. A tematikus lapszám tanulmányai a média- és kultúratudománytól a politikaelméleten és az ideológiakritikán át a ludológiáig és a filmtörténetig transzdiszciplináris megközelítést és hibrid módszertant alkalmaznak.

A szám bevezető tanulmányában Gerencsér Péter a web 2.0 fogalmának különböző interpretációit veszi górcső alá, majd azok ideológiai hátterét ütközteti a jelenlegi gyakorlatokkal. Ezen a csapásirányon halad tovább Glózer Rita írása, mely a részvételi kultúrát szűkebben, a YouTube összefüggésében vizsgálja, és a termelés / fogyasztás, az amatőr / profi, illetve a non-profit / kereskedelmi tevékenység közötti átjárásokra összpontosít. Jan Simons a „zsebfilmnek” nevezett mobiltelefonos filmeket kutatja, azt állítva, hogy az így létrehozott mozgóképek filmes kontextusait nem a technológia határozza meg, és a mozin kívüli mozgókép paradigmájának felemelkedését látja bennük. Gerencsér Péter másik tanulmánya a vlogokat és a civil video-újságírást helyezi tengelyébe, és arra a következtetésre jut, hogy mindkét webkettes formában a kereskedelmi és politikai gyakorlatok kisajátították a „taktika” Michel de Certeau által körvonalazott cseleit. A következő két tanulmány a videojátékokra összpontosít. Bakos Áron elméletibb tanulmánya szerint a kortárs videojáték végső soron a vágy posztmodern öncélúságának metaforája, aminek értelmezéséhez többek között Zygmunt Bauman „folyékony modernitás” fogalmát hívja segítségül. András Csaba szövegének középpontjában a politikai célzattal született játékok állnak, a szerző közelebbről az olasz Molleindustria játéktervező közösség alkotásait elemzi ideológiakritikai szempontból. A lapszámot Mátyus Imre könyvkritikája zárja Szűts Zoltán Online. Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című enciklopédikus vállalkozásáról.

Reményeink szerint az Apertúra ezen tematikus összeállítása hozzájárul majd az újmédia és a mozgókép kapcsolatának alaposabb megértéséhez, és termékenyítő módon hat a honi tudományos vitákra.

A számot szerkesztette: Füzi Izabella és Gerencsér Péter.